1.fejezet*

"Végig vonultunk és a nézők (leginkább a férfiak) füttyögtek,meg felálltak és úgy tapsoltak hangosabban és hangosabban..."

Mikor beléptem a függöny mögé egyből lerúgtam a kb 20centis magassarkút.
-Shola, csokipuffancsom, sajnálom, hogy késtem de láttam a végét, fantasztikus voltál!-sietett oda hozzám Frank, a menedzserem.
-Kösz, Frank.- mosolyogtam rá. Gondolom érdekel titeket miért lett Shola a nevem. Egyszerű. Nem akartam, hogy az eredeti nevemet tudja mindenki. Lenyomoznák a családom satöbbi... Elég nekik, hogy alig látnak a munkám miatt, zaklatóik se lesznek. Így felvetette Frank az ötletet hogy legyen a nevem Shola. Szerinte ez egy tiszteletet követelő név. Nekem végül is mindegy. Frank elment mellőlem, gondolom meglátott egy ismerőst. Elindultam hát a Backstage felé. A lányok sikongatását már messziről hallottam és ahogy beléptem az ajtón egy nagy emberkavalkád fogadott. A modelltársaim még a fellépő ruhájukban, nem takargatva a tökéletes alakjukat körbevettek 4 fiút. Nem nagyon izgatott a négy fiú jelenléte, mint a munkatársaimat. Leültem a nevemmel ellátott székre és elővetem a telefonomat, írtam anyunak és a bátyámnak akik a tévébe nézték a bemutatót.
Matty: Büszke vagyok a kishugomra!:) 
Én:Köszi Matty<3
Matty: Anya kérdezi, hogy mikor jössz haza...
Itt elgondolkoztam... Még lesz pár munkám itt Sydneyben ami még szerintem minimum egy hónapig eltart. A karácsonyt se tudom otthon tölteni. Nem tudtam mit válaszoljak.
Én: Nem tudom. Karácsonyt se tudom otthon tölteni.:(
Matty: Értem... Majd beadagolom anyunak valahogy... Nem lesz semmi baj.
Én:Köszönöm Matty<3 
Már nem is válaszolt. Anya nagyon csalódott lesz, amikor megtudja, hohy nem otthon karácsonyozok. Érzem ahogy legördül egy könnycsepp az arcomon. Nem szeretek csalódást okozni anyukámnak, sőt nagyon senki másnak sem. Gyorsan letörlöm a könnycseppet és felszegett fejjel belenézek a tükörbe és átfésülöm a hajam.
-Öhm. Helló.- hallok egy hangot magam mögül. Hátrafordulok és rámosolygok az ott álló srácra. Nem tudom ki és hogy mit akar de kedves leszek vele.
-Szia.
-Miért ülsz itt egyedül? Miért nem jössz oda?-kérdezi, majd a mostmár három srác és a munkatársaim felé mutat.
-Minek? Ha valamelyikőtök akarna velem beszélgetni, idejönne úgy, mint te. Nem vagyok pióca és nem mutogatom még pluszba a testem. Bár a szakmám miatt ez gondolom kicsit hülyén hangzott, de szerintem érted mit akarok ezzel mondani.- a monológom közben a többiek felé néztem, majd vissza rá a fiúra.
-Értelek. -bólintott a fiú.
-Figyelj ez kicsit kínos, hogy nem is tudom a neved szóval...-félbeszakította a mondatomat.
-Ashton. Ashton Irwin.-nyújtotta a kezét kézfogásra. Megráztam, mintha valami komoly cég vezetői lennénk.
-Én pedig...-megint félbeszakított a mondatom.
-Shola. Tudom.-vigyorgott rám. Te. Jó. Isten. Micsoda vigyora van ennek a fiúnak!
-És Ashton mióta zenélsz?
-Nagyon régóta... Kiskoromban rengeteg hangszert kipróbáltam, aztán 8 éves koromban eldöntöttem, hogy dobos leszek és ha nagy leszek lesz egy bandám. Két éve vettek be  a srácok a bandájukba. Kellett nekik egy dobos én meg örömmel rábólintottam. Azóta dolgozunk így négyen együtt. Először csak feldolgozásokat töltöttünk fel a Youtube csatornánkra aztán felfigyelt ránk egy stúdió és megkértek minket, hogy dolgozzunk velük és a kiadójukkal. Gondolhatod mennyit gondolkoztunk. Semennyit, egyből igent mondtunk, hiszen mi van, ha csak egy ilyen esélyünk adódik az életben. Aztán jó párszor voltunk már a  One Direction nevű banda előzenekara, volt már jópár nagykoncertünk satöbbi... -láttam rajta, hogy élvezettel beszél a zenélésről és, hogy élvezi, meg szereti ezt csinálni. - Ismered a One Directiont?
-Igen ismerem őket, személyesen is. Harryvel szoktunk még beszélgetni meg eljárunk együtt bulizni, ilyenek.- mosolyogtam az emlékeken. Harry egy állat, de attól még imádnivaló. Kezelhetetlen, ha teljesen be van állva, olyan, mint egy 5 éves kisgyerek. Múltkor is nekem kellett kicincálnom a szórakozóhelyről, berakni egy taxiba, elmenni vele a házához, és lefektetni a kanapéra, mert nincs annyi erőm, hogy még fel is ráncibáljam az emeletre a szobájába.
-Az jó.
-Nem láttad Henriket? - kémleltem körbe, hátha megpillantom a rendezőt.
-Henrik a rendező, ugye?
-Aha. Akarok kérni tőle valami pulcsit... Kicsit fázom.
-Hagyjad, itt az enyém.- a pulcsit ami eddig a derekára volt kötve, átnyújtotta én pedig hálásan pislogtam rá miközben belebújtam. Nagyon jó illata volt és puha is volt.
-Köszönöm, Ashton.
-Hé, Ash! - kiabált egy fiú a lányok mögül. - Nem jössz?
-Kösz, most nem.-kiabált vissza és visszafordult felém. Mosolygásra késztetett a gondolat, hogy miattam nem megy oda.- Meddig leszel Sydneyben?
-Még egy hónapig biztos. -sóhajtottam.
-Akkor nem otthon karácsonyozol.
-Hát nem. -húztam el szomorúan a számat. Közel 18 évesen lehet, hogy fura, hogy rinyálok egy családi karácsonyi vacsora miatt. De ez nekem most nagyon sokat jelentene. Még ha csak annyi időm lenne, hogy leszállok Londonban a gépről, otthon vacsorázok a szeretteimmel aztán rohanok a másik gépre. Megérné. 2 hete voltam otthon, egy fotózás miatt és összepakoltam mégtöbb ruhát egy másik bőröndbe. Rohanás az életem. Szeretem ezt csinálni, de néha egy kis kikapcsolódás nem ártana.
-És, Shola, hány fotózásod lesz itt?
-Hát... a tengerparton lesz 2 nap múlva a Calzedonia fotózás... Aztán 3 nap múlva a Hilfiger.... 7 nap múlva a Gucci... Aztán ott lesz utána 5 nap pihenőm utána pedig rögtön a Calvin Klein és az Intimissimi két egymást követő napon... Meg 3 hét múlva itt lesz egy H&M fotózás is meg egy.... Gőzöm sincs mi de tuti lesz valami.
-Uh. Kemény meló.
-Az. De szeretem.
-Az a lényeg.-mosolygott rám édesen Ashton.
-Figyu, szólj ha lesz valami koncertetek és megpróbálok elmenni rá.
-Okés.-vigyorgott a fiú.
-Cukorborsóm!- ez tuti Frank, csak ő tud ilyen hülye neveket kitalálni. Hátrafordultam és ahogy mondtam, Frank sietett felém. - Shola, aranydiócskám, egy rendkívül népszerű énekes szeretne látni. Ó, szerbusz, cukorpofikám!- intett Ashtonnak, majd szóbaelegyedett vele.
-Bocsi.-tátogtam Ashtonnak de ő csak mosolyogva legyintett és tovább beszélgetett Frankkel. -Frank, várj, hova is kell mennem?-Frank rám nézett és egy folyosó felé mutatott.
-Menj végig, és az utolsó ajtó jobbra.- bólintottam és elintultam mezítláb, még a pulcsit se húztam össze magamon. Bekopogtam és benyitottam. Nagyon meglepődtem, mert....